2. Rész. - Téged akarlak!!!

Helló. Meghoztam a kövit. Sajnálom hogy nem hoztam előbb, de nagyon elfoglalt voltam, sajnálom.
De, nem húzom az időt, olvassatok és komizzatok, vagy csak a vélemény gombra nyomjatok rá, hogy-hogy tetszett a rész.
Jó olvasást.


Egy gyönyörű álomban volt részem...

- Kövesd a szíved. - súgta egy hang.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem a finom női hangtól.
- Ha szereted, ne hagyd veszni. Ezért, kövesd a szíved.
- Jó, megpróbálom.
Nem tudom hogy egyáltalán hol vagyok vagy hogy mit csinálok, de azt már tudom, hogy követni kell a szívem.
Erősen koncentrálni kezdtem, a szemeimet becsuktam.
Most is ugyanúgy hallottam a hangot "Kövesd a szíved".

Kinyitottam a szemem és egy idegen szobában találtam magam.
Felálltam az ágyról és az ablakhoz sétáltam, amin sötétítő függönyök voltak.
Amint odaértem széthúztam a függönyöket.
Éjszaka van.
- Látom felébredtél. - hallottam meg egy eléggé ismerős hangot a hátam mögül.
Vettem egy 180°-os fordulatot, de nem láttam senkit.
- Igen, de hol vagyok?
- Az most nem fontos.
- De, igenis fontos.
- Egyáltalán ,tudod, hogy ki vagyok? - kérdezte és egyre közelebb jött, de csak az alakját láttam.
- Nem, nem tudom.
- Én vagyok az...

Megszólalt az ébresztő órám.
Ahjj, csak 5 perccel tovább alszok, meg tudom ki volt az a fiú az álmomban.
De, most kelnem kell, mert iskolába megyek.
Felkeltem, beágyaztam, majd a fürdőbe mentem. Elvégeztem a reggeli teendőimet és vissza mentem a szobámba ahol felöltöztem.

Összepakoltam a sulis cuccaimat, már amit tudtam, mert könyveim még nincsenek.
Lementem a konyhába ahol anya egy nagy adag palacsintával várt.

- Jó reggelt. - köszönt anya.
- Ahh, jobbat.
- Csak nem fáradt vagy?
- Nem, nem ,dehogy is. - nevettem fel kínosan.
- Akkor egyél pár falatot, aztán elviszlek iskolába.
- Jó, rendben.
Anya tett nekem egy tálra, majd leöntötte juharsziruppal.
Nem tartott sokáig, hamar megettem.


Húú, az út otthonról a suliig csak 10 perc, autóval.
Most épp az igazgatói iroda előtt állok és azt várom hogy megkapjam a könyveimet.
- Akkor, remélem betud majd illeszkedni Mr. Bieber. - jött ki az igazgató egy fiúval az oldalán.
- Igen és köszönöm. - majd az ajtó becsukódott és a fiú megfordult, így velem szemben állt.
- Szia Justin. - köszöntem neki kedvesen.
- Szia. Mit keresel itt? Csak, nem valami rosszat csináltál? - baromkodott.
- Nem, tudod, úgy mint te, ha jól látom - mutattam a kezében lévő könyvekre - új diák vagyok.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Tényleg.
- Hát, akkor biztos találkozunk. - indult ki a tanáriból - sajnos. - az utolsó szót már halkan mondta.
- Hallottam. - mondtam neki kuncogva. Tudom hogy csak szivat.
- Jó reggelt, ön Mrs. Hill? - lépett ki az igazgató az irodájából.
- Igen, én vagyok.
- Fáradjon beljebb. - invitált be az irodába.

- Nos - ült le a székébe - ön a volt iskolájában igen jó tanuló volt, igaz? - nézegette a papírjaimat az igazgató.
- Így van.
- És, mi inspirálta hogy ebbe az iskolába járjon?
- Tudja, nem én akartam ide jönni, csak az apám itt kapott munkát és ide kellett költöznünk. De, talán azért választottam ezt az iskolát, mert sok jót hallottam róla.
- Hát, isten hozta az iskolánkban. Az osztálya a 2. emeleten van, a 125-ös teremben. A szekrénye pedig a 994-es lesz. Remélem megfelel.
- Teljes mértékben, igazgató úr.
- Akkor induljon is az első órára.
- Köszönöm. - mondtam egy féloldalas mosollyal, majd kezet fogtunk és elhagytam az irodát.

Épp a szekrényemnél vagyok, nem volt kedvem bemenni az első órára. A folyosókon annyi diák van, hogy elveszek közöttük.
Pont becsuktam a szekrényem, amikor valaki a vállamra tette a kezét.
- Szia. - köszönt.
Megfordultam és ahogy megláttam ki van mögöttem megforgattam a szemeimet.
- Mit keresel itt?
- Itt van a szekrényem. A 992-es.
- Nahát micsoda véletlen, az enyém a 994-es. Hát nem fura? - kezdtem el drámázni.
- Most mi bajod van? - tárta szét maga előtt a karjait.
- Jaa, semmi-semmi, csak 1 órával ezelőtt még azt mondtad hogy,idézem " Biztos találkozunk, sajnos".
- Tudod hogy csak ugratlak.
- Figyelj, ne jó pofizz nekem, mert nincs hozzá hangulatom. És, ilyenekkel nem szoktak viccelődni.
- Ne kapd már fel a vizet.
- De, igein felkapom, mert nem bírom az olyan hülye faszokat mint te. - böktem a mellkasa felé.
- Tényleg? Én meg az olyan ribancokat mint te.
Hát jó, ha harc hát legyen harc.
Még kutakodtam a szekrényemben, ugyanúgy ahogy Justin is tette, majd bevágtam és elindultam megkeresni a termemet.
Pont becsöngettek, amikor nagy nehezen megtaláltam azt a kibaszott termet.
Benyitottam és rögtön egy lány lépett oda hozzám.
- Szia, Chelsea vagyok, te pedig az új lány, igaz?
- Igen, a nevem Rocky, Rocky Hill.
- Hát, üdv a sulinkban Rocky. Gyere, megmutatom hol fogsz ülni.
Elvezetett egy üres padhoz, amin volt egy fekete táska. Gondolom már ül itt valaki.
- Remélem itt jó lesz és a fiú aki melletted ül nem lesz bunkó. Egy kicsit fura figura.
- Köszi és ha bunkó lesz megoldom.
- Ráhajtasz, elcsábítod vagy hogy?
- Leütöm. - nevettem fel - De, miért csábítanám el?
- Mert, irtó helyes és szexi. - örömködött Chelsea.
- Hát, ahogy gondolod. Tényleg jól nézhet ki, ha ennyire odáig vagy érte. Majd én is megnézem.

Pár pillanat múlva belépett valaki a terembe, de nem láttam hogy ki az, mert nekem háttal állt.
Így is ki lehetett venni, hogy a haja az égnek áll egy kevés zselé segítségével.
Ajkaimra egy apró mosoly húzódott, reméltem hogy ő lesz a padtársam.
Aztán megfordult és a mosoly lefagyott az arcomról.
Ő volt az. Mindenhol ott van?
Elkezdett közeledni felém és közben elővette a telefonját a zsebéből.
Amint odaért, leült mellém és tovább nyomkodta a telefont.
- Már élni sem hagysz? - kérdeztem tőle halkan.
- Ezt hogy érted? - zárta le a készüléket és az asztalra csúsztatta.
- Te, mindenhol ott vagy?
- Ahol te, ott én is. - mosolygott.
- Most szórakozol velem?
- Már mért szórakoznék veled?
- Mekkora egy seggfej vagy.
- Lehet, de te annál is nagyobb vagy. - nevetett fel.
- Chh.
Belépett az osztályfőnök a terembe. Egy elég szigorú nőnek nézett ki, olyan 50 év körüli lehet.
- Osztály, szeretnék bemutatni nektek 2 új diákot, akik mától kezdve ebbe az osztályba járnak. És, ahogy elnézem már egymásra is találtak. Gyertek ki.
Justinnal egyszerre álltunk fel és mentünk ki az osztály elé.
- Ő itt Justin Bieber, ő pedig itt Rocky Hill. Köszöntelek benneteket az osztályban. Bármi gondotok van, szóljatok nekem nyugodtan. Leülhettek.

Hát ez a nő egy katasztrófa. Egész nap vele voltunk és arról beszélt, hogyan mentett meg egy macskát a nyáron.
Szívem szerint oda mentem volna hozzá és fejbe vágtam volna.

Most, épp haza fele tartok. Nagyjából megjegyeztem az út vonalat, így könnyen hazatalálok.
Na most leszek bajba. Ez, nem az-az utca amin anyával reggel végig mentünk. Ez a 4. utca, mi pedig a 9.-ben lakunk. Ahj, jól eltévedtem. Mire haza jutok lemegy a nap.
Sétálgattam, sétálgattam és egy kislány futott át az úton. Majdnem elütötte egy autó, de pont átért a túloldalra. Olyan 6-7 éves lehetett a kis csaj.
Miközben sétáltam, azon gondolkodtam hogy ha majd felnövök én is szeretnék egy kislányt. Talán Naomi lesz a neve, vagy Jasmine. Ezek olyan szép nevek.
- Héé, állj meg Rocky. - kiabálta valaki a nevemet.
Megfordultam és már megint vele találtam magam szemben.
- Mit akarsz már megint? - kérdeztem és tovább indultam, amint mellém ért.
- Bocsánatot kérni. Ne haragudj hogy le ribancoztalak, de így még senki sem húzta fel az agyam mint te.
- Nahát. Ez meglepő.
- Akkor megbocsájtasz?
- Ahh, meg, de még egyszer ne merd ezt mondani rám. Nem is ismersz.
- Mi lenne ha megismernélek?
- Ezt hogy érted?
- Mondjuk elmehetnénk valahová.
- Mégis hová?
- Mondjuk moziba vagy esetleg csak hozzátok.
- Most randizni akarsz?
- Meglehet.
- És ha én nem akarok?
- Akkor nem randizunk, csak hagyd hogy megismerjelek.
- Jó, mikor akarsz megismerni? - tettem fel neki a nagy kérdést.
- Minél hamarabb.
- Mondjuk most?
- Akár. Ráérsz?
- Igen.
- Akkor haza kísérlek és közben tudunk beszélgetni.
- Jó.

- És, amikor 10 éves voltam, megettem egy hangyát. - röhögtem és közben leültem az ágyamra.
Igen, már hazaértünk. Justin segített haza jutni, ő már jobban ismeri a környéket mint én.
- Fúúj. 
- Biztos neked is volt valami ciki sztorid.
- Igen, volt egy pár. Például, amikor 12 éves voltam, a legjobb haverom fogkrémjét kicseréltem csípős mustárra. 
- Komolyan? És, láttad amikor használta?
- Igen, ne tudd meg milyen fejet vágott.
- Hát ez hatalmas. - nevettem el magam.
- Mi ez a hangzavar? - jött be Ebby a szobámba.
- Dolgom van, nem látod Ebby. - mutattam Justinra.
- Bocsi hogy élek, de ha anyáék megtudják hogy felhoztad a pasidat, nagyon lefognak szidni.
- Először is nem fognak leszidni, mert nem fogják megtudni. Amúgy meg semmi közük hozzá hogy kit hozok fel. Másodszor pedig Justin nem a pasim.
- Majd meglátjuk. - kacsintott a húgom és kiment a szobából.
- Egyszer megölöm. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Nyugi, csak viccelt. Vagy még sem.
- Mi van? - álltam fel idegesen az ágyról.
- Most mit mondtam? - állt fel mellém.
- Mi az hogy vagy még sem? Soha nem leszel a pasim.
- Honnan tudod? Lehet, hogy holnap már el sem fogsz tudni szakadni tőlem.
- Na azt várhatod. Nekem soha nem kéne egy olyan fiú mint te.
- Miért? Indokold meg.
- Mert...
Most hogy jobban végig néztem rajta, tényleg nagyon helyes. És szexi ahogy Chelsea mondta. Azt hiszem kezdek beleszeretni. De, ha ez megtörténik... Nem, nem ez soha nem történhet meg.
- Mert?
- Mert...
- Segítek. - mondta és elkezdte levenni a pólóját.
Amint kibújtatta belőle nyakát, a pólót a háta mögé hajította. - Na?
Nem akartam megnézni, de muszáj volt. Gyors pillantást vetettem felső testére és megfordultam.
Istenem, azok a kockák és az izmai. Áhhww.
- Félsz tőlem? - hallottam meg a hangját közvetlen a fülem mellől.
- N.nem. - kezdődik. Dadogok.
- Nem úgy vettem észre.
- Mit akarsz tőlem? - fordultam vele szembe. Kb. 5 cm volt közöttünk.
- Mindent. Téged akarlak.
Kezeit körbe fonta derekamon és mélyen a szemembe nézett.
És ekkor történt meg a baj.
Ebby benyitott a szobámba, újra.

1. Rész. - Költözés és Találkozás!!!

Sziasztok. Úgy döntöttem, hogy kezdek egy blogot. Már, sokszor gondolkoztam, hogy kellene egyet írni, de nem volt ötletem. Háát, most megjött. Ez az 1. blogom, úgyhogy ha tetszik komikban írjátok meg. Megpróbálok naponta, kétnaponta részeket hozni!!!:) Ígérem.
Ha nagyon tetszik a blog, kérlek iratkozzatok fel rendszeres olvasónak.
Előre is Köszönök mindent:   Rocky Hill!:))


Amikor már azt hiszed, az élet nem lehet nehéz, akkor jön egy csavar és mindent megfordít. Ezzel én is így vagyok, sajnos. Az apámat áthelyezte a vállalata New York-ba és most oda kell költöznünk. Csak, én nem akarok elmenni, mert ideköt minden. A barátaim, a nagyszüleim és még annyi minden más ami már az életem elejétől kezdve velem volt.
De, mit tudok tenni? Semmit. Én hiába beszélek, észre sem vesznek.

- Rocky, bepakoltál már? - nyitott be anya a szobámba.
- Mindjárt készen vagyok, már csak a naplómat kell betennem a táskámba és kész. - mondtam anyának, miközben még mindig pakolásztam az apróságokat.
- Jó, de siess. A Taxi már itt van. - siettetett.
- Oké, mindjárt kész. - emeltem fel egy kicsit a hangom.

A bútorokat már átszállították az új házunkhoz, csak a fontos ruháimat pakoltam ki a szekrényből.
Behúztam a bőröndömön a cipzárt és elhúztam az ajtóig.
Vissza mentem a válltáskámért, a vállamra akasztottam és az ajtóhoz mentem.
Még egyszer szemügyre vettem a szobát és a bőrönddel együtt kiléptem a szobából.
Nagy nehezen lebattyogtam a lépcsőn és még egy utolsó pillantást vetettem a nappalira. Mosolyogtam egyet, újra megfogtam a bőröndömet és elindultam kifelé a házból.
Amint kiértem, láttam, hogy apáék már bepakoltam a taxiba, csak az én cuccomra vártak.
Odahúztam hozzájuk, apa bedobta a Taxiba és már ültük is be és mentünk a reptérre.

Az út nem volt hosszú. Gyorsan odaértünk.
Kipakoltunk a taxiból és már húztuk is be a bőröndöket LAX kapuin.
A becsekkoláson gyorsan túl voltunk, a bőröndöket már leadtuk, most épp arra várunk, hogy betudjunk szállni a gépbe.
Nem sokára jött is a stewardess, elvette a beszállókártyánkat és indultunk a gépbe.

A gépen:
- Anya, mikor érünk oda? - kérdeztem a mellettem újságot olvasó anyámat.
- Úgy 3-4 óra múlva, azt hiszem. - mosolygott rám.
- Jól van.
- Várod már? - lapozgatta az magazint.
- Hát, várni várom, de nagyon nehéz lesz, hogy új iskola, új barátok.
- Tudom kicsim, de hidd el, gyorsan beilleszkedsz majd. - simogatta meg a kézfejem.
-Remélem. - helyeseltem és bedugtam a fülembe a fülhallgatómat. Bekapcsoltam Rihanna-Diamonds című számát és becsuktam a szemeimet. Nem akartam elaludni, de úgy látszik sikerült.
Amíg álmodok, elmesélem ki is vagyok valójában!!!:)
A nevem Rocky Hill. 17 éves vagyok. Los Angelesben születtem. Van egy húgom aki annak ellenére, hogy 8 éves, igazán fantázia dús kis csaj. A neve Ebony Hill, de én mindig csak Ebby-nek hívom.
Anyukám Alice Hill. 37 éves és eddig ápoló nőként dolgozott egy kórházban. A munkája miatt, csak úgy mint apu, nem sokat van otthon. Van hogy, én indulok iskolába, ő jön haza munkából.
Apukám Greg Hill. 38 éves, ügyvéd. Ő vele sem sokat találkozom, de ha van ideje, azt mindig velünk tölti.

3 óra múlva:

- Végre, szilárd talaj a lábam alatt. - mondtam a húgomnak, miközben vártuk a csomagjainknak a futószalagon.
- Nekem mondod. - ütögette meg az oldalamat.
- Na, lányok, itt van a bőröndötök. - jött oda anya és apa a bőröndjeinkkel.
- De, mi itt vártuk őket. - mutattam a szalagra.
- Akkor várhattátok volna egy darabig, mert itt a beszállok csomagjai vannak. - nevetett fel anya.
Erre mi is elkezdtünk röhögni a húgommal.
- Na gyertek, induljunk. - szólt apa és már el is indult a kijárat felé.

Az új Házunknál:

- Köszönjük. - mondta apám a Taxi sofőrnek, kifizette és már ott sem volt.
- Na, hogy tetszik lányok? - kérdezte anya.
- Egész jó. - mondtuk egyszerre Ebby-vel.
- Egész jó? Kíváncsi leszek akkor is ezt mondjátok-e, amikor meglátjátok a szobátokat. - csattant fel anya.

Bementünk a házba. Először fura volt, hogy ezt a házat fogom, a saját otthonomnak tekinteni, de biztos megszokom.
- Menjetek fel, nézzétek meg a szobátokat. - karolta át apa anyát.
- Megyünk. - mondta helyettem is Ebby és már el is indultunk az emeletre.
Amint felértem Elindultam jobbra. Az egyik szoba ajtajára felvolt rajzolva egy R betű. Szerintem ez lesz az én szobám.
Benyitottam és a szám Tátva maradt.

Hát ez tök cuki:). Nekem legalábbis nagyon bejön. Ez lesz az én birodalmam.
-Ebby. - kiabáltam a húgomnak.
- Mi a.. - lépett be a szobámba.
- Na, milyen?
- Nagyon cuki.
- Szerintem is.
- Megnézed az enyém?
- Ahha.
Átmentünk Ebby szobájába, ami nekem már annyira nem tetszett, de hát nem vagyunk egy formák, így az ízlésünk sem ugyanaz.

- Szerinted? - kérdezte a húgom és ráugrott az ágyára.
- Aranyos. - mondtam és vissza mentem az én Birodalmamba.

- Anya, elmegyek egy kicsit sétálni. - mentem be a konyhába.
- Hová?
- Csak a környékre. Nyugi, nem kószálok el. - tettem a kezemet a vállára.
- Jó, de 7-re érj haza, mert vacsora és mert holnap már iskolába kell menned.
- Jó-jó, oké. Majd jövök.

Remélem jól fog esni a séta.

Húú, New York utcái igazán fantasztikusak. Mindenhol van valaki vagy valami.
Itt-ott egy-két gyerek, egy játszótér tele csöppségekkel vagy épp egy olyan sikátor, ami tele van drogosokkal, piásokkal.
Éreztem, hogy a telefonom rezegni kezd a zsebemben, így kihúztam onnan és a zöld gomb megnyomása után a fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen?
- Rocky Hill. Tudod te hány óra? - szólt bele idegesen anya.
- Nem, mennyi?
- Fél 8 kisasszony. Most azonnal induljál haza, de rögvest.
- Jó, ne húzd fel magad indulok. - mondtam neki és ki is nyomtam a telefont.
Túlságosan el voltam foglalva a telefonommal, mert az egyik pillanatban neki mentem valakinek.
Persze, pechemre, a telefonom kiesett a kezemből.
- Héé, nem tudsz vigyázni. - kiabálta el magát az illető.
- Bocsi, ne haragudj, nem figyeltem.
- Azt látom. Máskor vigyázz jobban.
- Jó. Egyébként Rocky vagyok. Erre laksz te is?
- Justin vagyok, Bieber. És, igen, itt lakok a 4. utcában.
- Justin Bieber. - mondtam ki a nevét és elnevettem magam.
- Most meg mért nevetsz? - húzta fel a szemöldökeit.
- Csak vicces a neved. - kuncogtam még mindig magamban.
- Rohadtul vicces. - mondta, majd lehajolt és úriember módjára felvette a telefonomat. - Hölgyem, a telefonja. - flegmázott.
- Kössz. - köptem foghegyről.
- Hát, remélem nem sűrűn fogunk találkozni. - mért végig.
- Azt én is remélem. - mértem végig szintén.
- Nekem mennem kell. Csá.
- Szia Bieber. - köszöntem le és elindultam újból hazafele.

amíg a házunkhoz értem, azon gondolkoztam, hogy ez a Justin eléggé egy bunkó gyerek. De, ahogy bele néztem a nagy barna szemeibe, mintha nem is a földön lettem volna. Nem is tudom, talán, megbabonáztak. Nem, Nem Rocky, verd ki a fejedből Őt.

Ahogy hazaértem, Jól megkaptam a fejmosást, de valahogy nem figyeltem anyámra.
Mikor befejezte a kiabálást, megvacsoráztunk, majd elmentem fürdeni és befeküdtem az ágyamba.
Még felmentem a közösségi oldalakra, de úgy láttam nincs semmi érdekes, így kijelentkeztem és kikapcsoltam a gépet.
Olvastam egy kicsit, majd végleg átadtam magam az álommanóknak.
Egy gyönyörű álomban volt részem az éjszaka folyamán...