2. Rész. - Téged akarlak!!!

Helló. Meghoztam a kövit. Sajnálom hogy nem hoztam előbb, de nagyon elfoglalt voltam, sajnálom.
De, nem húzom az időt, olvassatok és komizzatok, vagy csak a vélemény gombra nyomjatok rá, hogy-hogy tetszett a rész.
Jó olvasást.


Egy gyönyörű álomban volt részem...

- Kövesd a szíved. - súgta egy hang.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem a finom női hangtól.
- Ha szereted, ne hagyd veszni. Ezért, kövesd a szíved.
- Jó, megpróbálom.
Nem tudom hogy egyáltalán hol vagyok vagy hogy mit csinálok, de azt már tudom, hogy követni kell a szívem.
Erősen koncentrálni kezdtem, a szemeimet becsuktam.
Most is ugyanúgy hallottam a hangot "Kövesd a szíved".

Kinyitottam a szemem és egy idegen szobában találtam magam.
Felálltam az ágyról és az ablakhoz sétáltam, amin sötétítő függönyök voltak.
Amint odaértem széthúztam a függönyöket.
Éjszaka van.
- Látom felébredtél. - hallottam meg egy eléggé ismerős hangot a hátam mögül.
Vettem egy 180°-os fordulatot, de nem láttam senkit.
- Igen, de hol vagyok?
- Az most nem fontos.
- De, igenis fontos.
- Egyáltalán ,tudod, hogy ki vagyok? - kérdezte és egyre közelebb jött, de csak az alakját láttam.
- Nem, nem tudom.
- Én vagyok az...

Megszólalt az ébresztő órám.
Ahjj, csak 5 perccel tovább alszok, meg tudom ki volt az a fiú az álmomban.
De, most kelnem kell, mert iskolába megyek.
Felkeltem, beágyaztam, majd a fürdőbe mentem. Elvégeztem a reggeli teendőimet és vissza mentem a szobámba ahol felöltöztem.

Összepakoltam a sulis cuccaimat, már amit tudtam, mert könyveim még nincsenek.
Lementem a konyhába ahol anya egy nagy adag palacsintával várt.

- Jó reggelt. - köszönt anya.
- Ahh, jobbat.
- Csak nem fáradt vagy?
- Nem, nem ,dehogy is. - nevettem fel kínosan.
- Akkor egyél pár falatot, aztán elviszlek iskolába.
- Jó, rendben.
Anya tett nekem egy tálra, majd leöntötte juharsziruppal.
Nem tartott sokáig, hamar megettem.


Húú, az út otthonról a suliig csak 10 perc, autóval.
Most épp az igazgatói iroda előtt állok és azt várom hogy megkapjam a könyveimet.
- Akkor, remélem betud majd illeszkedni Mr. Bieber. - jött ki az igazgató egy fiúval az oldalán.
- Igen és köszönöm. - majd az ajtó becsukódott és a fiú megfordult, így velem szemben állt.
- Szia Justin. - köszöntem neki kedvesen.
- Szia. Mit keresel itt? Csak, nem valami rosszat csináltál? - baromkodott.
- Nem, tudod, úgy mint te, ha jól látom - mutattam a kezében lévő könyvekre - új diák vagyok.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Tényleg.
- Hát, akkor biztos találkozunk. - indult ki a tanáriból - sajnos. - az utolsó szót már halkan mondta.
- Hallottam. - mondtam neki kuncogva. Tudom hogy csak szivat.
- Jó reggelt, ön Mrs. Hill? - lépett ki az igazgató az irodájából.
- Igen, én vagyok.
- Fáradjon beljebb. - invitált be az irodába.

- Nos - ült le a székébe - ön a volt iskolájában igen jó tanuló volt, igaz? - nézegette a papírjaimat az igazgató.
- Így van.
- És, mi inspirálta hogy ebbe az iskolába járjon?
- Tudja, nem én akartam ide jönni, csak az apám itt kapott munkát és ide kellett költöznünk. De, talán azért választottam ezt az iskolát, mert sok jót hallottam róla.
- Hát, isten hozta az iskolánkban. Az osztálya a 2. emeleten van, a 125-ös teremben. A szekrénye pedig a 994-es lesz. Remélem megfelel.
- Teljes mértékben, igazgató úr.
- Akkor induljon is az első órára.
- Köszönöm. - mondtam egy féloldalas mosollyal, majd kezet fogtunk és elhagytam az irodát.

Épp a szekrényemnél vagyok, nem volt kedvem bemenni az első órára. A folyosókon annyi diák van, hogy elveszek közöttük.
Pont becsuktam a szekrényem, amikor valaki a vállamra tette a kezét.
- Szia. - köszönt.
Megfordultam és ahogy megláttam ki van mögöttem megforgattam a szemeimet.
- Mit keresel itt?
- Itt van a szekrényem. A 992-es.
- Nahát micsoda véletlen, az enyém a 994-es. Hát nem fura? - kezdtem el drámázni.
- Most mi bajod van? - tárta szét maga előtt a karjait.
- Jaa, semmi-semmi, csak 1 órával ezelőtt még azt mondtad hogy,idézem " Biztos találkozunk, sajnos".
- Tudod hogy csak ugratlak.
- Figyelj, ne jó pofizz nekem, mert nincs hozzá hangulatom. És, ilyenekkel nem szoktak viccelődni.
- Ne kapd már fel a vizet.
- De, igein felkapom, mert nem bírom az olyan hülye faszokat mint te. - böktem a mellkasa felé.
- Tényleg? Én meg az olyan ribancokat mint te.
Hát jó, ha harc hát legyen harc.
Még kutakodtam a szekrényemben, ugyanúgy ahogy Justin is tette, majd bevágtam és elindultam megkeresni a termemet.
Pont becsöngettek, amikor nagy nehezen megtaláltam azt a kibaszott termet.
Benyitottam és rögtön egy lány lépett oda hozzám.
- Szia, Chelsea vagyok, te pedig az új lány, igaz?
- Igen, a nevem Rocky, Rocky Hill.
- Hát, üdv a sulinkban Rocky. Gyere, megmutatom hol fogsz ülni.
Elvezetett egy üres padhoz, amin volt egy fekete táska. Gondolom már ül itt valaki.
- Remélem itt jó lesz és a fiú aki melletted ül nem lesz bunkó. Egy kicsit fura figura.
- Köszi és ha bunkó lesz megoldom.
- Ráhajtasz, elcsábítod vagy hogy?
- Leütöm. - nevettem fel - De, miért csábítanám el?
- Mert, irtó helyes és szexi. - örömködött Chelsea.
- Hát, ahogy gondolod. Tényleg jól nézhet ki, ha ennyire odáig vagy érte. Majd én is megnézem.

Pár pillanat múlva belépett valaki a terembe, de nem láttam hogy ki az, mert nekem háttal állt.
Így is ki lehetett venni, hogy a haja az égnek áll egy kevés zselé segítségével.
Ajkaimra egy apró mosoly húzódott, reméltem hogy ő lesz a padtársam.
Aztán megfordult és a mosoly lefagyott az arcomról.
Ő volt az. Mindenhol ott van?
Elkezdett közeledni felém és közben elővette a telefonját a zsebéből.
Amint odaért, leült mellém és tovább nyomkodta a telefont.
- Már élni sem hagysz? - kérdeztem tőle halkan.
- Ezt hogy érted? - zárta le a készüléket és az asztalra csúsztatta.
- Te, mindenhol ott vagy?
- Ahol te, ott én is. - mosolygott.
- Most szórakozol velem?
- Már mért szórakoznék veled?
- Mekkora egy seggfej vagy.
- Lehet, de te annál is nagyobb vagy. - nevetett fel.
- Chh.
Belépett az osztályfőnök a terembe. Egy elég szigorú nőnek nézett ki, olyan 50 év körüli lehet.
- Osztály, szeretnék bemutatni nektek 2 új diákot, akik mától kezdve ebbe az osztályba járnak. És, ahogy elnézem már egymásra is találtak. Gyertek ki.
Justinnal egyszerre álltunk fel és mentünk ki az osztály elé.
- Ő itt Justin Bieber, ő pedig itt Rocky Hill. Köszöntelek benneteket az osztályban. Bármi gondotok van, szóljatok nekem nyugodtan. Leülhettek.

Hát ez a nő egy katasztrófa. Egész nap vele voltunk és arról beszélt, hogyan mentett meg egy macskát a nyáron.
Szívem szerint oda mentem volna hozzá és fejbe vágtam volna.

Most, épp haza fele tartok. Nagyjából megjegyeztem az út vonalat, így könnyen hazatalálok.
Na most leszek bajba. Ez, nem az-az utca amin anyával reggel végig mentünk. Ez a 4. utca, mi pedig a 9.-ben lakunk. Ahj, jól eltévedtem. Mire haza jutok lemegy a nap.
Sétálgattam, sétálgattam és egy kislány futott át az úton. Majdnem elütötte egy autó, de pont átért a túloldalra. Olyan 6-7 éves lehetett a kis csaj.
Miközben sétáltam, azon gondolkodtam hogy ha majd felnövök én is szeretnék egy kislányt. Talán Naomi lesz a neve, vagy Jasmine. Ezek olyan szép nevek.
- Héé, állj meg Rocky. - kiabálta valaki a nevemet.
Megfordultam és már megint vele találtam magam szemben.
- Mit akarsz már megint? - kérdeztem és tovább indultam, amint mellém ért.
- Bocsánatot kérni. Ne haragudj hogy le ribancoztalak, de így még senki sem húzta fel az agyam mint te.
- Nahát. Ez meglepő.
- Akkor megbocsájtasz?
- Ahh, meg, de még egyszer ne merd ezt mondani rám. Nem is ismersz.
- Mi lenne ha megismernélek?
- Ezt hogy érted?
- Mondjuk elmehetnénk valahová.
- Mégis hová?
- Mondjuk moziba vagy esetleg csak hozzátok.
- Most randizni akarsz?
- Meglehet.
- És ha én nem akarok?
- Akkor nem randizunk, csak hagyd hogy megismerjelek.
- Jó, mikor akarsz megismerni? - tettem fel neki a nagy kérdést.
- Minél hamarabb.
- Mondjuk most?
- Akár. Ráérsz?
- Igen.
- Akkor haza kísérlek és közben tudunk beszélgetni.
- Jó.

- És, amikor 10 éves voltam, megettem egy hangyát. - röhögtem és közben leültem az ágyamra.
Igen, már hazaértünk. Justin segített haza jutni, ő már jobban ismeri a környéket mint én.
- Fúúj. 
- Biztos neked is volt valami ciki sztorid.
- Igen, volt egy pár. Például, amikor 12 éves voltam, a legjobb haverom fogkrémjét kicseréltem csípős mustárra. 
- Komolyan? És, láttad amikor használta?
- Igen, ne tudd meg milyen fejet vágott.
- Hát ez hatalmas. - nevettem el magam.
- Mi ez a hangzavar? - jött be Ebby a szobámba.
- Dolgom van, nem látod Ebby. - mutattam Justinra.
- Bocsi hogy élek, de ha anyáék megtudják hogy felhoztad a pasidat, nagyon lefognak szidni.
- Először is nem fognak leszidni, mert nem fogják megtudni. Amúgy meg semmi közük hozzá hogy kit hozok fel. Másodszor pedig Justin nem a pasim.
- Majd meglátjuk. - kacsintott a húgom és kiment a szobából.
- Egyszer megölöm. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Nyugi, csak viccelt. Vagy még sem.
- Mi van? - álltam fel idegesen az ágyról.
- Most mit mondtam? - állt fel mellém.
- Mi az hogy vagy még sem? Soha nem leszel a pasim.
- Honnan tudod? Lehet, hogy holnap már el sem fogsz tudni szakadni tőlem.
- Na azt várhatod. Nekem soha nem kéne egy olyan fiú mint te.
- Miért? Indokold meg.
- Mert...
Most hogy jobban végig néztem rajta, tényleg nagyon helyes. És szexi ahogy Chelsea mondta. Azt hiszem kezdek beleszeretni. De, ha ez megtörténik... Nem, nem ez soha nem történhet meg.
- Mert?
- Mert...
- Segítek. - mondta és elkezdte levenni a pólóját.
Amint kibújtatta belőle nyakát, a pólót a háta mögé hajította. - Na?
Nem akartam megnézni, de muszáj volt. Gyors pillantást vetettem felső testére és megfordultam.
Istenem, azok a kockák és az izmai. Áhhww.
- Félsz tőlem? - hallottam meg a hangját közvetlen a fülem mellől.
- N.nem. - kezdődik. Dadogok.
- Nem úgy vettem észre.
- Mit akarsz tőlem? - fordultam vele szembe. Kb. 5 cm volt közöttünk.
- Mindent. Téged akarlak.
Kezeit körbe fonta derekamon és mélyen a szemembe nézett.
És ekkor történt meg a baj.
Ebby benyitott a szobámba, újra.